32/40 Ijár 22
A feltámadásról szóló tanítás a kereszténység egyik alaptétele. Úgy van megemlítve mint egy alapismeret, vagy kezdetleges beszéd a Krisztusról (Zsid.6.1). Ha az az eltökélt szándékunk, hogy érettségre/tökéletességre jussunk, jobban tesszük, ha tisztázzuk az alapokat. Gyakran kérdezik egyesek, hogy ha a keresztények haláluk után egyenesen a mennybe kerülnek, mi szükség akkor a feltámadásra egy másik időpontban.
Napjainkban úgy tűnik, hogy a feltámadásról szóló tanítások a legkevésbé megértett tanok közé tartoznak, ennek oka pedig az lehet, hogy sok hívő belefeledkezett az úgynevezett mennybemenetel elképzelésébe, mely szerint halálukkor felemeltetnek a mennybe, míg mások a pokolra kerülnek haláluk után. Valójában van egy másik olyan tanítás is, mely a görög filozófiából került át a kereszténységbe, mégpedig a lélek halhatatlanságáról szóló, aminek egyáltalán semmiféle írott Igei alapja nincsen. Egyedül Isten halhatatlan (1Tim.6.16), Ő nem halhat meg, és minden más teremtmény, beleértve a Krisztus Jézust is, Tőle kapja meg a halhatatlanságot. Ennélfogva egyetlen lélek sem halhatatlan magától/természetéből eredően. Isten nem csak a testet pusztíthatja el tűz által, hanem a teljes embert, az egész életét is. Mindkét fentebbi tanítás – a hívők halálukkor való mennybemenetele vagy a lélek halhatatlansága – bizonyos igehelyek félreértéséből adódik, amilyenek a következők is (kiemelések tőlem):
Préd.12.7 „És a por visszatér a földbe, mint azelőtt volt; a szellem pedig megtérne az Elohim-hoz (Istenhez), aki adta azt.„
Itt nincs szó arról, hogy a szellem a mennybe vagy a pokolba menne. Ez egyszerűen annyit jelent, hogy a szellem Isten törvénykezési hatáskörébe tartozik, akár pokol (másképpen hádész, sírgödör (lásd lentebb) vagy seol), gyehenna, Ábrahám kebele, tartarosz, halál, paradicsom vagy menny lesz a jussa. Merő értelmetlenség/hiábavalóság azt találgatni, hogy mely szellem hol van arra alapozva, hogy az illető keresztény volt-e vagy sem. Mellesleg úgy néz ki, nincs tudatosság a holtak szellemeiben, hacsak Isten nem adományozza azt. A mi Urunk, Jézus az ő szellemét az Atya kezébe helyezte (Zsolt.31.6; Luk.23.46). Nincs említés arról, hogy felemelkedett volna a mennyekbe, csak a feltámadását követően. A hádész pedig sehol sincs úgy megjelenítve mint végső helyzet. A tenger, a hádész – avagy a nemlátott – és a halál kiadják a bennük levő holtakat, és az utóbbi kettő a tűz tavába vettetik, amely a második halál – egy végső állapot. Mielőtt ez megtörténik, a hádész és a halál kiadja magából a halottakat ítélethozatalra. (Jel.20.11-15)
Luk.16.22-23. „Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték. És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.”
Ezesetben inkább Lázár és a gazdag ember sorsának összehasonlítását látjuk. A fő mondanivaló az, hogy felhívja a gazdag emberek figyelmét arra, hogy ne a bizonytalan vagyonban bízzanak amely eltűnik/elmúlik ezzel a mostani korszakkal együtt, hanem inkább jót cselekedjenek és lássák meg maguk körül sokak szenvedését, és nyújtsanak jótékony/adakozó kezet azok felé, akik szükséget szenvednek. Elvégre nem találunk olyan kijelentést, hogy a két szereplő közül melyik hitt Istenben és melyik nem. Ha pedig a helyszínek, ahová be vannak kerítve, olyan nagyon messze volnának egymástól, hogyan lenne hallható a gazdag ember kiálltása a túloldalról?
Fil.1.23-24. „(Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal inkább jobb;) De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek.”
Az apostol itt belefáradt a helyzetbe, amiben éppen volt. Nagy volt a nyomás, belül és kívül egyaránt, és azon elmélkedett, hogy lakozzon-e még ebben a hústestben tovább, vagy hagyja el és pihenjen meg a feltámadásáig.
Zsid.9.26-28. „Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ bomlása óta; így pedig csak egyszer jelent meg a korszaknak végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet: Azonképpen a Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.”
Más szavakkal így is ki lehetne ezt fejezni: „az van fenntartva az embereknek, hogy meghalnak egyszer, ezután pedig egy ítélkezés” Ez a bizonyos igevers nem választható el akár az előtte, akár az utána következő soroktól, és nem is szabad elválasztani azoktól. Azt állítja, hogy a mi Jézus Urunk nem szenvedett több alkalommal a világ „pusztulása” óta, hanem összesen csak egyszer, mégpedig saját magát feláldozva, épp úgy, ahogyan minden embernek el van rendelve, hogy egyszer haljon meg. Szenvedései után igazságos ítéletet szolgáltatott neki az ő Istene és Atyja a feltámadásban. Ezért „... ő megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség szelleme szerint, a halálból való feltámadás által.” (Róm 1:4)
Mát 27.50-54. „Jézus pedig ismét nagy fennszóval kiáltván, kiadá szellemét. És ímé a templom kárpitja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének; és a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada. És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének. A százados pedig és akik ő vele őrizték Jézust, látván a földindulást és amik történtek, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia volt ez!”
A középpont ismét csak az Úr Jézus, az ő halála és feltámadása, Isten csodálatos hatalmának bemutatásával együtt, amely feltámasztja az ő szentjeit és lehetővé teszi, hogy Jeruzsálem szent városában sokak előtt megjelenjenek. Nem azért voltak feltámadott testükben, hogy a mennybe emelkedjenek, hanem éltek és meghaltak újra, várva az ő feltámasztásukat Isten első zsengéiként. Az itt leírt csodát Lázár esetéhez hasonlíthatjuk, melyet az Úr a halotton hajtott végre (Ján 11.41-45). Az írások egyhangúlag úgy írják le a korai, vagy első feltámadást, mint ami egyidejűleg történik, nem pedig lépcsőzetesen, mivel „mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, semmiképpen sem előzzük meg azokat, akik elaludtak.” (1Thessz.4.15)
Jel.6:9-10 „És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért. amelyet kaptak. És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?”
Ezeknek a társaknak és tagoknak megadatott és megadathat a tudatosság. Ez annyit jelent, hogy kaptak valamilyen felölthető formát, az oltár alatt. Hol voltak elhelyezve, hol nyugodtak? Néha úgy tűnhet, hogy minden olyan dolog, amely szellemben történik, mindenképpen a mennyben zajlik, ám ez nem így van. Ezek a lelkek nem röpködtek összevissza. Meg lett nekik mondva, hogy pihenjenek még tovább, amíg betelik a számuk. Másképp szólva olyan, mintha ezt mondanánk: 'Emberek, hallak titeket. A nevek beírása még nem teljes. Legyetek türelemmel, mert enyémek vagytok, és nyugodjatok még egy kicsit.'
A fentiek fényében lehetségessé válik helyesen megérteni a feltámadások bibliai tanítását. Azonban emlékezzünk, hogy a Szadduceusok nem hisznek sem a feltámadásban, sem az angyalokban, a Farizeusok viszont igen. A mi Urunk első tanítványai sokszor voltak szorongatva Mesterünk és az Ő nevében való feltámadás hirdetése miatt. Ez volt, és most is ez Isten Izraeljének reménysége (Apcsel.26.1-23) Ez egy olyan apostoli üzenet, melynek lényege a reménység, hogy Isten dicsősége megláttatik majd a mi Urunk által. Az Isten gyülekezeteinek, Isten népének történelmében végig jelen van ez a remény.
A mi Urunk földi szolgálta alatt világos kijelentéseket tett a feltámadásról és az abban résztvevők jellemzőiről. A feltámadás tényének semmi köze ahhoz, hogy miben hiszel vagy nem hiszel. Mégis számunkra, akik az Úr Jézus Krisztus hitében vagyunk, központi kérdése ez a mi kerügma-nknak, igehirdetésünknek. Krisztus Jézusban nyeri el érvényességét a feltámadás. Említést találhatunk róla Mózesnél, Jóbnál, a Zsoltárokban és Ézsaiásnál. Azonban létezik a teremtményeknek egy bizonyos csoportja, akiket Nephilim-nek és Rephaim-nak neveznek, aki nem fognak feltámadni. (Ézs.26.13-14, Jób 26.5, Zsolt.88.11) Így tehát a Krisztus és az Apostolok által hirdetett jó hírt nem lehet elválasztani a holtak feltámadásától. Ez az egyik fő tanítása vagy alapelve a bibliai hitnek. Ha nem így lenne, Pálnak nem lett volna szükséges hosszasan tárgyalnia ennek fontosságát, eladdig, hogy vitázott azokkal, akik tévedésben voltak és azt állították, hogy a feltámadás már megtörtént.
2Tim.2.18: „Akik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét”
1Kor.15.12 „Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása? Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; a kit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel. Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak. Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is. Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek. Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor. Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.”
1Pét.1.3 „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által”
Apcsel.4.2 „Neheztelve a miatt, hogy ők a népet tanítják, és hirdetik a Jézusban a halálból való feltámadást”
Apcsel.17.18 „Némelyek pedig az epikureus és stoikus filozófusok közül összeakadtak ő vele. És némelyek mondának: Mit akarhat ez a csacsogó mondani? Mások meg: Idegen szellemek hirdetőjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti vala nékik.”
Apcsel.24.14 „Erről pedig vallást teszek néked, hogy én a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint a ki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva. Reménységem lévén az Istenben, hogy a mit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak. Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor.
Apcsel.24.21 „Hacsak ez egy szó tekintetében nem, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy: A halottak feltámadása felől vádoltatom én tőletek e mai napon.”
Mk 12.23 „A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát? Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.”
Luk.20.33 „A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt. És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak: De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak: Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.
Amíg a fenti idézetek nagy része a feltámadás tényét fejtegeti, és azt az első Kéve Lengetéséhez kapcsolja, aki maga volt az Úr Jézus (III.Móz 23.9-14, Józs.5.10-12, Ján.20.1, 16-18), a lentebbi igevers a feltámadásnak ugyanerről az erejéről beszél, amelyet itt Pál szeretett volna ha megmutatkozik saját magában. Meg akarta ismerni Krisztust és a feltámadásnak ama erejét, azért, hogy valami módon, ha lehetséges, eljuthasson még életében abba az állapotba. Ez nem annyit tesz, hogy csak ezen a módon mutatja be Isten az Ő erejét. Ízelítőt kapunk ebből az „eljövendő kor erejéből” vagy ha tetszik, a feltámadás erejéből (Zsid.6.5) számos alkalommal szolgatársak esetein keresztül, amilyen például Thesbites Illés (1Kir.18.11-12), Énok (I Móz.5.24), Fülöp Evangelista (Apcsel.8.38-39), és maga az Úr és apostolai (Ján.6.16-22).
Fil.3:10-11. „Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához; Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.”
Az itt ábrázolt elképzelés nincsen nagyon távol attól, ahogyan a megújított életet éljük, amelyre elhívattunk, az eljövendő élet árnyékaként, amely a Krisztusban levő valóság tükröződése. Hasonlatos ez a keresztséghez (értsd: bemerítkezés), amely magában foglalja a szimbolumát és a valóságát is az Úr halálának (múlt idő) és feltámadásának (jelen), azok számára, akik jó lelkiismerettel tudnak válaszolni Isten hívására az életük során.
Róm.6:4 „Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:
Azok számára, akik úgy élnek, hogy mindennap „hordozzák keresztjüket”, követve a mi Urunkat, az ő feltámadásuk, az első, el lesz különítve az általános vagy második feltámadástól. Határozottan ki van jelentve, hogy „a gonoszok (törvénytelenek) nem kelnek fel (állnak meg) az ítéletkor, sem bűnösök nincsenek az igazak gyülekezetében” (Ps.2.5). Az első feltámadás úgy is meg van említve, mint az igazak feltámadása, az élet feltámadása, vagy egy jobb feltámadás. Láthatjuk a sorrendet az 1Kor.15.22-23-ban, amely 3 lépcsős. Krisztus az Első Kéve, az ő szentjei az első zsengék, és ezután a többiek. Krisztus feltámadása már megtörtént. Soha többé nem halhat meg, örökké él. A szentek feltámadása még meg fog történni a maga idejében. Íly módon nem megyünk bele semmilyen párhuzamos feltámadások (életre vagy ítéletre) taglalásába, amely esetlegesen magán az első feltámadáson belül történne meg.
Ján.5.28 „Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát, És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.
Az első feltámadás néhány meghatározása az alábbiakban olvasható:
Zsid.11.36 „Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek.”
Luk.14.13 „Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.”
Néhányan azt kérdezik, mi a feltétele annak, hogy valaki az első feltámadás részese legyen. Erre egyszerű a válasz. A szentek fognak részt venni majd az első feltámadásban, azok, akik felülről születtek, nem vér által (szülői örökséggel), sem férfi indulatától, sem hústól, hanem Istentől születtek; azok, akik megtartják és cselekszik az Isten parancsolatait (szavát) és a Jézus hitét (tanúságát), olyannyira, hogy elkülönülnek ettől a világtól gondolkodásmódjukban, tetteikben és beszédükben (elutasították és nem viselik a fenevad bélyegét a homlokukon vagy a kezükön), és emiatt üldöztetnek, sőt akár meg is öletnek. Nincs szó arról, hogy keresztény házba vagy családba kellene születni, vagy hogy a szüleid papok vagy szolgálattevők-e. Nem az az előfeltétel, hogy jártál-e biblia-iskolába. Semmi köze a bibliai tanulmányok során megszerzett PhD vagy DivD fokozatodhoz. Nem az számít, hogy valaki „rákényszerített”-e Krisztus elfogadására, sem az, hogy te érkezel-e meg elsőként az „oltár-hívás” után.
Lássunk néhány sort az első Thesszalonikai levél 4. fejezetéből, amelyek világossá tesznek bizonyos dolgokat.
1.Thessz.4.13-18 „Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképpen az Isten is előhozza azokat, akik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, semmiképpen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.”
Jel.20.4 „És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.”
A hívők, akik most megítéltetnek nem fognak újra ítélet elé kerülni olyan dolgokat illetően, amelyben már megítéltettek. Az egész teremtett világ nyög és sóhajtozik a szabadításért. Sóvárog Teremtője után. És lesz majd szabadítás, de nem valamilyen politikai párt, sem a világ fejlődő vagy fejlett régiói által. „Az egész világ várja az Isten fiainak megjelenését.” Ez a szabadulás az első feltámadással és a mi Urunkkal közös ezer éves országlással veszi kezdetét. A Vádolónak, Sátánnak a megkötözésével és ítéletével folytatódik, amelyet a többi halott követ majd, akik életre kelnek az ezer év elteltével. Ezután lesz a végső ítélet, megbékélés és az egész világmindenség helyreállítása.
Jel.20:10 „És az ördög, a ki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, ahova a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké. És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték. És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint. A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték. Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése